Rita Ora és Andrew Garfield négyhónapos románcának vége, szakítottak
Forrás: instagram/pinterest
május 16
Korábban már voltak találgatások Rita Ora Rita Ora Énekesnő, Színésznő 58cikk 4galéria 6videó Még több róla és Andrew Garfield kapcsolatáról, azonban most úgy tűnik, végleg elváltak útjaik.
A pár egyébként tavaly év végén jött össze, összesen négy hónapig voltak együtt. Ismerőseik szerint a kapcsolatuk elején Rita Ora Rita Ora Énekesnő, Színésznő 58cikk 4galéria 6videó Még több róla még a telefonszámát is megváltoztatta, hogy ne kerüljön kapcsolatba az exeivel, így ne tudjon senki bekavarni a kapcsolatukba.
Az információk szerint végül Andrew Garfield Andrew Garfield színész 16cikk 2galéria 2videó Még több róla szakított az énekesnővel, mert nem szeretett volna reflektorfényben élni, és nagyon zavarta, hogy a magánéletének minden pillanatát a nyilvánosság előtt kellene élnie.
Az ismerősei szerint Ritát nagyon megviselte a szakítás, hiszen a karácsonyt is együtt töltötték és jól érezte magát Andrew mellett.
Az énekesnő most éppen Ausztráliában van, ahol március elsején lépett fel, ezzel elindítva a Phoenix nevű világkörüli turnéját. Hozzánk is ellátogat majd, a júliusi EFOTT fesztiválon is fellép majd:
Az énekesnő az elmúlt években sok merész frizurát kipróbált. Íme néhány a legkülönlegesebbek közül.
Hogy tetszett a cikk?
május 16
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.