Rita Ora olyan bizarr ruhában érkezett az MTV EMA-díjátadóra, amit mások a fürdőszobán kívül sosem viselnének
Forrás: getty images
május 18
Tegnap este rendezték meg Londonban a 2017-es MTV Europe Music Awardsot, amiről idén sem hiányozhattak a legnagyobb hírességek. És ahogyan az már lenni szokott, a díjátadóra a sztárok gyönyörű ruhakölteményekben érkeztek, amit a vörös szőnyeges fotózkodáson meg is csodálhattunk. Leszámítva Rita Orát. Az énekesnő volt az este házigazdája, azonban olyan öltözetet viselt, amit legtöbben maximum a fürdőszobában hordanának.
Rita ugyanis egy fürdőköntöst viselt, haja köré pedig nemes egyszerűséggel egy törülközőt csavart! És ha ez önmagában még nem lenne elég, a különös szerelésben a fehérneműjét is megvillantotta – sokak szerint véletlenül, de az énekesnő lazán, egy mosollyal nyugtázta a dolgot. Ami pedig a kiegészítőket illeti: a nyakában gyémánt nyaklánc lógott, lábán pedig fehér magas sarkút viselt.
A ruha láttán egyetlen kérdésünk volt:
Később szerencsére fény derült arra, miért választotta Rita ezt a szerelést a vörös szőnyegen. A műsor elején ugyanis lejátszottak egy vicces felvételt, amiben arról volt szó, hogy az utolsó pillanatban kérték fel őt a házigazda szerepére, és már nem volt ideje rendesen felöltözni, így egy szál köntösben rohant végig a metrón, hogy odaérjen a műsorra.
Azonban nem ez volt az egyetlen furcsa dolog, amit a díjátadó alatt viselt: egyik ruhájához ugyanis nyaklánc helyett egy kerti szerszámot választott. A galériában ezt is megmutatjuk!
Hogy tetszett a cikk?
május 18
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.