Rita Ora nagyon kínos helyzetbe hozta magát, amikor meg akarta viccelni a Voice zsűrijét
április 20
Rita Ora Rita Ora Énekesnő, Színésznő 58cikk 4galéria 6videó Még több róla már évek óta igyekszik minél magasabbra törni a sztárvilágban, és egyre jobban is halad álmai megvalósításával. Több szuper dala is van, Hollywoodban egyre híresebbé válik, sőt, még Magyarországra is meghívták a Sziget Fesztiválra. (Az már persze más kérdés, hogy az utolsó pillanatban lemondta a koncertet, és a szervezőknek csak néhány napjuk maradt új fellépőt találni). Akárhogyan is, Rita nagy hírnévnek örvend, sőt, még a brit Voice tehetségkutató egyik mentorává is megválasztották.

Ebből jött az ötlet, hogy az énekesnő egy kicsit megvicceli a német Voice zsűrijét. A terve az volt, hogy kiáll a színpadra, elénekli a saját dalát, amikor pedig a zsűri megfordul, hogy lássák a tehetséges előadót, meglepődnek majd, hogy ténylegesen Rita Ora Rita Ora Énekesnő, Színésznő 58cikk 4galéria 6videó Még több róla énekel nekik. Elméletben jól hangzik, igaz?
A valóságban viszont egyáltalán nem úgy sült el a vicc, ahogyan azt Rita szerette volna. Sőt, ami azt illeti, kimondottan kínos helyzetbe hozta saját magát. Legújabb slágerét, a Your Song-ot kezdte el énekelni, persze profi módon, a közönség imádta, és rövidesen a mentorok is megnyomták a piros gombot, hogy lássák az énekesnőt. Amikor viszont megfordultak, fogalmuk sem volt, hogy ki áll a színpadon. Egyáltalán nem ismerték fel Rita Orát, és azt hitték, egy ügyes versenyzőt látnak maguk előtt.
A videót itt megnézheted:
A dal után Rita elkezdte játszani a szerepét, és elmesélte, hogy ő egy 26 éves feltörekvő énekes Londonból. Erre pedig mit válaszolt az egyik zsűritag? Hogy az előadása majdnem annyira jó volt, mintha tényleg Rita Ora Rita Ora Énekesnő, Színésznő 58cikk 4galéria 6videó Még több róla énekelte volna el a dalt!
Végül a lány bevallotta nekik, hogy ő valójában Rita Ora Rita Ora Énekesnő, Színésznő 58cikk 4galéria 6videó Még több róla , és nevetve fogadta a tényt, hogy sajnos nem ismerték fel. Ami viszont mindenképpen pozitívum, hogy a zsűri tényleg imádta a dalt, és teljesen ledöbbenve nézték az énekesnőt, hogy milyen profin adja elő.

Azért ez is valami! Nekünk nagyon tetszett az előadás!
Hogy tetszett a cikk?
április 20
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.