Rita Ora megmutatta, hogyan hordjuk tökéletesen a vöröset
október 4
Rita tegnap este édesanyja társaságában vett részt a Cartier Londonban rendezett eseményén, ahova egy igazi "Ősz tündér" ruhában érkezett meg. Na, persze nem szó szerint, de az évszak egyik legkedveltebb, ám annál veszélyesebb színét öltötte magára, amely a vörös volt. Ez az erőteljes, őszi árnyalat tökéletesen kiemeli a Szürke ötven árnyalata sztárjának bőrét. De ez még nem minden! Az énekesnő a köntösruhájához egy extravagáns fejdíszt és lakkcsizmát viselt, amelyeknél szintén ragaszkodott ehhez a színhez.
Bár sokan nem mernék követni az énekesnőt, mégis azt kell mondani, hogy az összhatás kifogástalan, hiszen hiába van a hangsúly a vörös árnyalaton, mégsem tűnik soknak. Ez többek között a remek haj és sminkválasztásának is köszönhető volt, ugyanis itt törekedett a visszafogottságra. Ajkait pirosra festette, szemeit egy leheletnyi tusvonallal emelte ki, míg haját lazán, kiengedve hagyta.
A gyönyörű énekesnő egyébként színésznőként is nagyon tehetséges, így a Szürke ötven árnyalata trilógia után, most a Twist Olivér újragondolt változatában láthatjuk majd.
Ha kíváncsi vagy, hogyan nézett ki Rita Ora Rita Ora Énekesnő, Színésznő 58cikk 4galéria 6videó Még több róla Adidas kollekciója, akkor kattints a galériára!
Hogy tetszett a cikk?
október 4
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.