Egy cég tesztelte: ez történt, miután négynapossá tették a munkahetet
április 27
Te is álmodoztál már arról, mennyire klassz lenne, ha öt helyett csak négy napot kellene dolgoznod egy héten? Hogy a hét közepén kivedd a szerdát, vagy esetleg a pénteket, hogy háromnapos legyen a hétvégéd minden alkalommal. Szuperül hangzik, igaz? Nos, egy új-zélandi cég (a Perpetual Guardian) letesztelte, mi történik akkor, ha két hónapon keresztül az alkalmazottaknak hetente csak négy napot kell dolgozniuk; a végeredmény pedig olyannyira megdöbbentő volt, hogy arra ők sem számítottak!
Noha számtalan kutatás bizonyította már, hogy a rövidebb munkahét jobb a dolgozóknak, itt volt egy klassz fordulat: hogy a dolgozók négy napot dolgoztak csak egy héten, de öt napi fizetést kaptak. A vezető egy hónapot adott az alkalmazottaknak, hogy kidolgozzák, miként fognak öt napi munkát belesuvasztani négy napba, majd ezek után elkezdődött a két hónapos próbaidőszak.
Volt, aki úgy döntött, hogy a szerdát veszi ki szabadnapnak, így két napig teljes erőbedobással tud dolgozni, majd volt egy nap a hét közepén a házimunkára, családra, pihenésre, és ezek után ismét két napig dolgozott. De volt olyan is, akinek kézenfekvőbb volt, ha heti öt napot dolgozott továbbra is, de minden nap korábban végzett, vagy később jött be. Akárhogy is, a cég azt akarta, hogy az alkalmazottak okosabban dolgozzanak, és ne keményebben. Az eredmények pedig izgalmasak voltak: az emberek munkához való hozzáállása ugyanis teljesen megváltozott.

Úgy érezték, sokkal egyszerűbb ugyanazzal a munkamennyiséggel dolgozni négy nap alatt, hiszen így kevesebb időt vesztegettek el feleslegesen. A meetingek rövidebbek és célratörőbbek voltak, nem beszélgettek az emberek arról, hogy mennyire működik jól a kávéfőző a konyhában, és mindenki produktívabb lett. Arra törekedtek, hogy minél több munkával haladjanak a négy nap alatt, és sikerrel is jártak.
A részvétel és a munkamorál is növekedett, miközben a dolgozók stressz-szintje sokkal alacsonyabb lett. És ez nem csak a munkájukat változtatta meg, hanem az életüket is. Sokan jelezték vissza, hogy végre van idejük a családdal lenni, és a férfiak is állították, hogy heti egy nap teljes körű apukák tudnak lenni otthon. A cég olyannyira elégedett volt ezzel, hogy a jövőben hosszabb távon is szeretnék bevezetni a négynapos munkahetet.
Te mit gondolsz?
Mostanában úgy érzed, sokszor elúszol a munkáddal? Érdemes ezeket a tanácsokat megfogadnod!
Hogy tetszett a cikk?
április 27
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.