Rupert Grint bevallotta, mindig is volt valami a két Harry Potter szereplő között
március 21
Emma Watson Emma Watson színésznő 105cikk 17galéria 5videó Még több róla , Rupert Grint, Daniel Radcliffe és Tom Felton azóta felnőttek és külön-külön egyengetik a karrierjüket, ám Tom és Emma azóta is szoros kapcsolatban vannak egymással. Már többször is szárnyra keltek olyan pletykák, hogy a két színész közt több van mint barátság, de ez ideáig mindig tagadták. A Ron Weasleyt játszó Rupert Grint azonban nemrég egy igen érdekes dolgot árult el róluk:
Mindig is volt köztük valami. Volt valami szikra. De gyerekek voltunk. Olyan volt, mint bármelyik játszótéri szerelem.
Igaz, hogy a forgatókönyv szerint Tom és Emma karaktere kicsit sem szerette egymást, a valóságban ez teljesen máshogy alakult. A szépséges színésznő olyannyira vonzódott egykori kollégájához, hogy egyszer ezt a nyilvánosság előtt is bevallotta.
Az első két film forgatásakor odáig voltam Tom Feltonért, ő volt az első plátói szerelmem. Tisztában van ezzel, mert beszéltünk róla, a mai napig jót röhögünk ezen. Most már nagyon jó barátok vagyunk.
A két színész nagyon sokat szokott találkozni, sőt, amikor tehetik több napot is együtt töltenek, amelyről néha még képeket is megosztanak a rajongókkal.
Ha kíváncsi vagy Emma Watson Emma Watson színésznő 105cikk 17galéria 5videó Még több róla egyik legszebb ruhájára, akkor kattints a galériára!
Hogy tetszett a cikk?
március 21
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.