Sarolta hercegnő még csak 2 éves, de már van kedvenc színe: kitalálod, melyik az?
május 19
Katalin hercegné rajong a divatért, a szép és stílusos holmikért, így nem csoda, ha kislánya, Sarolta is érzékeny a szépre. A kétéves kislány is mindig szupercuki ruhákba van felöltöztetve, ám mint nemrég kiderült, nem véletlenül hordja szinte mindig ugyanazt a színt. Sarolta ugyanis a kora ellenére már jól tudja, melyik a kedvenc árnyalata, ezen pedig meg sem lepődünk, hiszen majdnem minden kislány imádja a
RÓZSASZÍNT!
Ez csak nemrég derült ki: Katalin hercegné a napokban a Hornsey Road Gyermekközpontot látogatta meg, ahol beszélgetett többek között a hatéves Nevaeh-val is.
A hercegné megkérdezte, melyik a kedvenc színem, én pedig mondtam, hogy a rózsaszín. Erre azt válaszolta, hogy a kislányának is ez a szín a legkedvesebb
- mondta a kislány az újságoknak.De nem csak Sarolta hercegnő imádja a rózsaszínt: édesanyja is sokszor választ ilyen árnyalatú estélyit vagy kosztümöt.
És milyen jól teszi!
Hogy tetszett a cikk?
május 19
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.