Ilyen még nem volt! Scarlett Johansson és új szerelme először jelentek meg együtt a vörös szőnyegen
Forrás: Getty Images
május 15
Miután kiderült, hogy Scarlett Johansson Scarlett Johansson színésznő, modell 61cikk 7galéria 3videó Még több róla és Romain Dauriac beadták a válási papírokat, a színésznő nem vesztegette az idejét. Már korábban is hangoztatta, hogy nem igazán hisz az egész életen át tartó monogámiában, sem pedig a hűségben, így bele is vetette magát a randizgatásba. Azonban hamar rátalált a szerelem Colin Jost személyében; a férfivel már tavaly ősz óta alkotnak egy párt, és teljesen oda vannak egymásért.
Fél év együttlét után pedig úgy döntöttek, itt az ideje, hogy maximálisan nyilvánosság elé lépjenek a kapcsolatukkal. A páros most először jelent meg kéz a kézben egy vörös szőnyeges eseményen: hamarosan bemutatják a Bosszúállók: Végtelen háború filmet szerte a világon, és a bemutatót természetesen Scarlett sem hagyta volna ki. Meseszép csillogó ruhában érkezett, és szerelmével együtt pózoltak a kamerák előtt.
Nagyon jól mutatnak együtt!
Ráadásul Scarlett nem csak új pasiját, de új frizuráját is először mutatta meg a nyilvánosság előtt. A színésznőt szinte mindig szőke hajjal láthattuk, időnként pedig vörössel (hol röviden, hol hosszan), most viszont újított, és barnára festette tincseit!
Már csak pár nap, és nálunk is bemutatják az új Bosszúállók filmet! Addig is érdemes egy kicsit utánanézned, a különálló szuperhősfilmek hogyan értek véget legutóbb.
Hogy tetszett a cikk?
május 15
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.