A teniszezőnő a pályán fordította meg pólóját, és mindenki kiakadt
május 18
Az elmúlt időszakban különös dolgok történnek a tenisz világában, ugyanis a napokban több hír is szólt arról, hogy egyes teniszezőnők megszegték az öltözködési szabályokat. Alize Cornet egy meccsen vett részt az Us Open első fordulóján a svéd származású Johanna Larsson ellen, amikor egy 10 perces frissítő szünetről visszaérkezve észrevette, hogy fordítva vette fel a pólóját. Ezért még a mérkőzés folytatása előtt hátat fordított a kameráknak, és gyorsan megigazította felsőjét; megvillantva fekete sportmelltartóját néhány másodpercre.
Ezért pedig a bíró figyelmeztetésben részesítette Alize-t, mivel a szabályzat szerint a nők nem öltözhetnek át a pályán; míg ezzel szemben a férfiak igen. A teniszezőnő nem értett egyet a döntéssel, ahogy az internetezők sem, akik szerint nem érdemelt figyelmeztetést ezért Alize.
Azóta már egyébként a Us Open kiadott egy nyilatkozatot, amiben bocsánatot kértek Alize Cornettől, és hozzátették, hogy természetesen a teniszezőnők is átcserélhetik a pólójukat amikor a székben ülnek, vagy egy kicsit privátabb részen, közel a pályához.
Ráadásul nem ő az egyetlen, akit hasonló élmény ért. Serena Williams Serena Williams teniszező 28cikk 2galéria 0videó Még több róla korábban egy Fekete Párduc inspirálta ruhát viselt, ami állítása szerint a vérrögök ellen is védelmet nyújt. Azonban a Francia Tenisz Szövetség elnöke, Bernard Giudicelli ezt kifogásolta, és kijelentette, hogy ez a ruha nem elfogadott a jövőben a meccseken.
Ezért aztán Serena Williams Serena Williams teniszező 28cikk 2galéria 0videó Még több róla az Us Open hétfői teniszmeccsén egy tütüt viselt!
Később elmondta, hogy nagyon kényelmes volt egy ilyen darabban játszani, és szórakoztatónak találta a viselését is. Talán mondanunk sem kell, de az internetezők imádták Serena Williams Serena Williams teniszező 28cikk 2galéria 0videó Még több róla frappáns visszavágását!
Neked mi a véleményed a történtekkel kapcsolatban? Írd meg nekünk kommentben!
Hogy tetszett a cikk?
május 18
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.