Shakira visszatért: szexi fotósorozatban mutatta meg, hogy 41 évesen is bombajó formában van
február 7
Egy időben szinte lehetetlen volt úgy odakapcsolni a zenecsatornákra, hogy rövidesen ne találkozzunk Shakira Shakira Énekesnő 59cikk 6galéria 6videó Még több róla valamelyik számával, az énekesnő viszont az utóbbi időben egy kicsit háttérbe vonult. Jelenleg két tündéri kisgyermeke van a focista Piquétől, és bár kijelentették, hogy sosem fognak összeházasodni, mégis minden a lehető legjobb a kapcsolatukban.
Az énekesnő legutóbbi klipje még tavalyelőtt decemberben jött ki, a Chantaje című szám viszont akkora siker volt, hogy pár nap alatt több mint 50 millióan kattintottak a videóra, mára pedig már 2 milliárdos nézettséggel büszkélkedhet a klip! Nem semmi, ugye?
Az énekesnő most a Billboard magazin 2018-as latin kiadásának címlaplánya lett, és interjújában őszintén mesélt arról, 13 évesen mennyire nehéz volt elindulnia a hírnév felé. Barranquillában, egy kolumbiai városban született, itt pedig még csak nem is ismerték a popzenét. Ezért folyton úton volt: arra is volt példa, hogy három országban járt egyetlen nap alatt, hogy egyre több emberhez eljussanak zenéi, míg végül felfedezték őt.
Akkoriban nem volt közösségi média sem. Végig kellett utaznom egész Latin-Amerikán, hogy a zenémet megismerjék, és rádióállomásoktól rádióállomásokra jártam velük.
A fotózáson készült képek alapján pedig azt is láthatjuk, hogy a 41 éves énekesnő egyszerűen bombaformában van! Shakira Shakira Énekesnő 59cikk 6galéria 6videó Még több róla egy kihívó fekete fűzőt viselt szoknyával, és elárulta, hogy bár előfordulhat, hogy sokak szemében szex szimbólum, ő nem látja magát annak; nála is vannak olyan napok, amikor mackónadrágban és felkontyolt hajjal van egész nap.
A fotókon egyébként a szexi énekessel, Malumával pózol, akivel több közös dalt is készítettek az elmúlt másfél évben. Jelenleg a legjobb latin zenei album kategóriában jelölték díjra az énekesnő albumát, és valószínűleg még több szuper slágerrel készül az elkövetkező időszakra. Legutóbb a Trap című számukhoz jött ki a közös videoklip:
Az énekesnő pedig már többször is bebizonyította, milyen szuper stílusérzékkel rendelkezik!
Hogy tetszett a cikk?
február 7
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.