Shay Mitchell elárulta kislánya nem éppen hétköznapi nevét: és több tündéri fotót is mutatott babájáról
Forrás: getty images
április 20
Shay Mitchell Shay Mitchell Színésznő, Modell 17cikk 2galéria 1videó Még több róla tavaly év végén nagyon nehéz időszakon ment keresztül, miután várandóság közben elvesztette babáját. Akkor megindító posztjában elmesélte rajongóinak, hogy bár sokszor nevet a képein, és mesés helyeket jár be, sajnos az élet sosem tökéletes. Júliusban viszont szerencsére már örömhírről számolhatott be, ugyanis Matt Babellel első közös gyermeküket várták!
A kislány október közepén jött világra, Shay Mitchell Shay Mitchell Színésznő, Modell 17cikk 2galéria 1videó Még több róla pedig akkor egy tündéri babafotóval tudatta rajongóival, hogy most már hárman vannak. Azonban úgy döntött, a gyermek nevét egyelőre még megtartja magának, sőt, az arcát sem mutatta meg. Legalábbis egy kis ideig. A Pretty Little Liars színésznője ugyanis most sort kerített erre, és nemcsak megmutatta kislányát, de egyúttal a nevét is elárulta!
Atlas Noa, a 32 évem alatt azt hittem, rengeteg helyet láttam, rengeteg dolgot megéltem, és sok emberrel találkoztam, éreztem már szeretetet... és aztán jöttél te. Az igazság, hogy fogalmam sem volt arról, hogy ennyire tudok szeretni valakit, mielőtt megszülettél. Megfordul a fejedben, hogy ez csak valami, amit az emberek mondanak, de olyan, mintha a testem és a lelkem kémiai összetevői egy csapásra megváltoztak volna, ahogy világra jöttél. Minden nap, amikor felébredek (és minden 2-3 órában is;)), el sem hiszem, hogy az enyém vagy, én pedig a tiéd.
Bizony, a kislány a cseppet sem hétköznapi Atlas Noa nevet kapta, Shay Mitchell Shay Mitchell Színésznő, Modell 17cikk 2galéria 1videó Még több róla pedig posztjában nem győzött áradozni arról, mennyire őrülten szereti gyermekét.
Az biztos, hogy Shay Mitchell Shay Mitchell Színésznő, Modell 17cikk 2galéria 1videó Még több róla stílusérzékét elnézve a babaszoba is gyönyörű lett!
Hogy tetszett a cikk?
április 20
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.