Szabó Győzőt két nő zaklatta
május 20
Reggeli rádiós műsorában beszélt arról Szabó Győző Szabó Győző színész, reklámgrafikus 5cikk 0galéria 0videó Még több róla , hogy egy svédországi útja alatt történt meg vele, amire egyáltalán nem számított: két nő molesztálni kezdte egy hotel liftjében.
Két hölgy szállt be velem a liftbe, amikor a hotelben mentem föl a szobámba. Elkezdtek taperolni, de rendesen. Nem volt jó érzés. Nemcsak a hátsómat fogdosták, mást is. Délelőtt volt, de lehet, hogy be voltak tépve. Svédországban bármi elképzelhető
- mondta Győző a Petőfi rádióban.Hozzátette, egyébként helyes nők voltak zaklatói, és nagyon élénken megmaradt benne az emlék erről a bizonyos liftes esetről.
Szinte velem együtt léptek a felvonóhoz a szálloda halljában. Utólag biztos voltam benne, fogadhattak egymással, hogy a következő fickót elkapják. Azt is megvárták, hogy én nyomjam meg az emelet gombját, ám ahogy becsukódott a lift ajtaja, rögtön rám indultak. Közrefogtak, a fenekemet csipkedték, majd jött a markolászás. Nem finomkodtak, minden számottevő helyen megfogdostak.
Egyszerre voltak buják és erőszakosak, de nem tűntek fenyegetőnek. Több izgalom volt a levegőben, mint félelem, de nagyon szokatlan szitu volt. Döbbenten tűrtem, hogy a kedvükre taperoljanak, és nézegettem is őket. Helyes nők voltak
Egy csajszi annyira megelégelte, hogy sokszor utánaszólnak az utcán, hogy szelfizni kezdett a pasikkal. Nézd meg a galériában ezeket a fotókat.
Galéria / 15 kép
Elege lett abból, hogy utána fütyülnek az utcán, ezért nekiállt szelfizni a zaklatóival
Hogy tetszett a cikk?
május 20
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.