Vékony vagy természetes? Ezt árulja el a szemöldököd a személyiségedről
Forrás: pinterest.com
május 19
Ha csodaszép a szemöldököd, akkor szuper a szépségrutinod - vagy egyszerűen jó termékeket használsz rá. Azonban egy új tanulmányból kiderült, hogy a szemöldökből kideríthető, ki, mennyire nárcisztikus.
A Journal of Personality című folyóiratban megjelent tanulmány készítői a résztvevők szemöldökéről készítettek közeli felvételeket, aztán megvizsgálták, hogy a tulajdonosaik mennyire számítanak nárcisztikusnak.
Az ápolt, jólfésült, vastag szemöldökök gazdái értek el magasabb pontszámot a teszten, vagyis ők nárcisztikusabbak voltak, mint kevésbé jó adottságokkal rendelkező társaik.
A szakértők szerint ennek oka, hogy a nárcisztikus emberek nagyon odafigyelnek a megjelenésükre és igyekeznek egyediségükre felhívni a környezetük figyelmét.
Azonban annak ellenére, hogy a nárcizmus nem épp jó tulajdonság, a kutatók megnyugtattak mindenkit, hiszen hozzátették, hogy a magasabb pontszámot elért résztvevők asszertívabbak, dominánsabbak voltak, mint a társaik - ez a két tulajdonság pedig a mai világban elég jónak számít.
Egyébként ha gyanakszol arra, hogy az egyik gyönyörű szemöldökű ismerősöd nárcisztikus, akkor figyeld a következő jeleket:
- hiperérzékenység
- csak magáról beszél
- az empátia hiánya
Ha ugyanis ezek a tulajdonságok is igazak rá, akkor van félnivalód!
Olvasnál még a témában? Nézd meg, milyen szemöldöktrendek uralták az elmúlt évtizedeket:
Hogy tetszett a cikk?
május 19
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.