Folytatódik a 2000-es évek elejének legsikeresebb sorozata - Méghozzá az eredeti írónővel
május 15
Sajnos az már végleg eldőlt, hogy Szex és New York 3 nem lesz, hiszen a szereplők nem tudtak döntésre jutni. Akkoriban elég sok infó repdesett arról, mi lehet a gond, és hamar kiderült, hogy Kim Cattrall már nem akart részt venni a sztoriban.
Azonban ez nem jelenti azt, hogy a Szex és New York hangulatának búcsút kell intenünk. Candace Bushnell, aki a könyvet írta, ezt követően is folytatta a sztorit, de egy kicsit másképp, más szereplőkkel. A jó hír pedig, hogy már folynak a tárgyalások, és nagy az esélye annak, hogy a "Van még szex New Yorkban?" könyvből is sorozat legyen!
A Szex és New York folytatásos sorozata azt mutatja meg, mi vár a modern kor nőire, akik szeretnék megtalálni a szerelmet és a boldogságot. A helyszín Manhattan lesz, és a sztoriban megmutatkozik majd minden, ami a jelenre jellemző. Carrie-éknek nem kellett Tinderen jobbra-balra húzni a pasikat, de az új sorozatban a karakterek már nem ússzák meg e nélkül.
Ami érdekesség lehet, hogy míg a korábbi sorozat 30-40-es nőkről szólt, addig ez az 50-es és 60-as korosztály szerelmi életére fókuszálna. Az írónő szerint ez a téma mindig háttérbe szorul, pedig nagyon érdekes látni, hogy a folyamatosan fejlődő világban miként találják meg a helyüket ezek a nők. Többet egyelőre sajnos nem tudunk, de ha sikerül felérnie a Szex és New York hangulatához, akkor ez már csak jó lehet!
És neked mi a véleményed? Jó ötlet a modern Szex és New York sorozat?
Akárhogy is, a Szex és New Yorknak örök helye marad minden sorozatrajongó szívében!
Hogy tetszett a cikk?
május 15
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.