Szinetár Dóra megható családi fotóján olvadoznak a rajongók
május 16
Szinetár Dóra imádja a gyerekeit, és imádja az anyuka lét minden pillanatát. A színésznő egy megható fotón meg is mutatta, mennyire szereti a családját: egy olyan képet osztott meg, amelyen mindhárom gyermekével ölelkeznek, és egy szívhez szóló szöveget is írt az anyaságról.
Annyi rémisztő buzdítást lehet mostanában hallani a gyerekvállalásra, és annyi -számomra- rémisztő irományt arról, hogy milyen rohadt nehéz is anyának lenni, hogy gondoltam leírom röviden, mi az, amiért 42 évesen csak azért nem szülők most azonnal egy negyedik gyereket, mert még a már meglévőkkel akarok sok időt tölteni.
- kezdte posztját a színésznő.Hozzátette, őt nem foglalkoztatta fiatalkorában az anyaság gondolata, nem is álmodozott nagy családról, az első esküvője után fogalmazódott meg benne először, hogy gyereket szeretne, majd 20 évesen meg is érkezett.
Nem volt időm tervezgetni, rágörcsölni, kudarcot vallani, rossz példákat látni, más hibájából tanulni, egyszerűen csak anya lettem hirtelen. És ahogy az én csodálatos szülész-orvosom Dr. Siklós Pál (akinél aztán mindhárom gyerekemet szültem), tökéletesen elhitette velem, sőt kétséget sem hagyott afelől, hogy én természetes úton, fájdalomcsillapítás, és mindenféle orvosi beavatkozás nélkül, simán meg tudok szülni egy gyereket, valahogy ez az érzés tovább élt bennem akkor is, amikor már a szoptatás, a pelenkázás, aztán a gyereknevelés fázisai következtek. Egyszerűen elhittem, hogy én képes vagyok. Hogy jól fogom csinálni. Hogy lesz erőm, energiám, türelmem, ötleteim. Ami könyvet kapni lehetett a témában megvettem, és elolvastam. Ugyanis a szüleim arra tanítottak, hogy ha valamit nem tud az ember, akkor kérdezzen! Vagy olvasson utána. Egészen addig, amíg úgy nem érzi, hogy megértette, és biztonságot kapott a válaszokból. És élveztem! Hibáztam sokszor persze. Marcival együtt nőttünk fel. Mai aggyal nyilván csomó mindenben már ügyesebb lennék, sőt, talán bölcsebb, de egy dolog már az elejétől megvolt bennem. Az érzés, hogy én imádok “Anya” lenni.
Szerettem az ezzel járó felelősséget! Szerettem a tudatot, hogy ez a kicsi ember tőlem függ, és nekem kell megtanítanom, hogy ez majd megváltozzon.
Az első gyerek után már nem volt kérdés számára, hogy szeretne még, és még két gyereke született, akik élete értelmei lettek.
Hogy a legillatosabb kis zsemle odabújik még tíz évesen is reggel az emberhez, hogy a most másfél éves az ölemben alszik el, és közben dorombol, mint egy cica! Hogy a huszonkét éves elaltatja a kisöccsét, ha kell, és hosszú monológokban féltékeny a kishúga fiú osztálytársaira. Hogy bármilyen gondom van, felhivhatom, és jön, és meghallgat, és segít! Hogy a középső a legféltettebb titkait is megosztja velem, de “csak velem”! Hogy a legkisebb akkor kacag a legédesebben, ha én bénázok neki a színes labdájával! Hogy ismerem nagyjából az összes gyerekkönyvet az elmúlt 20 évből, az újszülöttől a nagykamasz korosztályig. (...) És ami leírhatatlan, megfogalmazhatatlan, elmesélhetetlen, az érzés, amikor odabújnak. Olyan, mint a legtökéletesebb szerelem. Az olyankor a Jóisten!
Ugye, mennyire szép az üzenet, amit anyák napján írt a színésznő?
Olvass el néhány anyák napi idézetet a galériában is.
Hogy tetszett a cikk?
május 16
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.