13 híres ember, aki tudatosan nem vállalt gyereket
május 16
Az emberek ítélkeznek. Kábé mindenki fölött, főképp azok vannak a célkeresztben, akik az életüket amúgy is Hollywood vakító reflektorainak össztüzében élik le. Aki szül, azt azért pécézik ki, aki nem szül, azt azért, aki nem elég gyorsan fogy vissza a szülés után, azt azért, aki pedig máshogy, például örökbefogadás útján alapít családot, azt meg azért. Ilyen az emberi természet. Azt pedig mondanunk sem kell, hogy a férfiak szinte soha nem nyilvánulnak meg ebben a témában. Mert nem kérdezik őket. Vagy nagyon ritkán. És általában meglepően kevés troll csámcsog azon, hogy Leonardo DiCaprio „élete soha nem lesz teljes”, amíg nem vállal gyereket. Bezzeg Jennifer Aniston naponta megkapja a magáért, amiért olyan „önző”, hogy nem hajlandó szülni. Pedig a gyerektelenség épp olyan családi állapot, mint a többi, és van, aki igenis tudatosan dönt úgy, hogy ezt az óriási felelősséget egyszerűen nem tudja vállalni. Most ilyen üdítően őszinte vallomások következnek hollywoodi sztároktól – kattints a galériára!
fotók: Getty Images
Hogy tetszett a cikk?
május 16
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.