Itt a bizonyíték, hogy A szürke ötven árnyalata és az Alkonyat majdnem egy és ugyanaz a film
február 15
Hosszas várakozás után végre bekerült a mozikba A szürke ötven árnyalata-trilógia befejező része, A szabadság ötven árnyalata. Ezzel hivatalosan is véget ér a sztori, és nagyon úgy fest, hogy Jamie Dornan és Dakota Johnson nem vállalják el többször a főszerepet. Persze ez még nem jelenti azt, hogy ne lennének hálásak a lehetőségért, hiszen mindkettejük karrierjét ez a film indította be.
Talán eddig te sem igazán tudtad, de amikor az írónő, E. L. James megírta a sztorit, még ő sem számított ekkora sikerre. Valójában a szerző akkoriban hatalmas Alkonyat-rajongó volt, és úgy döntött, ír egy olyan változatot Edward és Bella szerelméről, amiben a férfi nem vámpír, és a középpontban a szexualitás áll. Ezt feltöltötte egy rajongói fórumra, majd nem sokkal később törölte a sztorit, mert sokakat aggasztott az erotikus vonal. Ezt követően már inkább saját weboldalára töltötte fel az írást, de ekkoriban már átnevezte a karaktereket Christian Grey-re és Anastasia Steele-re.
Ezek után nem csoda, hogy olyan sok hasonlóságot lehet felfedezni az Alkonyat és A szürke ötven árnyalata között! Most mutatunk is néhány részletet, amit eddig talán te sem vettél észre. Egy kis figyelmeztetés: az utolsó három kép szövege lehet, hogy olyan infókat tartalmaz, amiket még nem tudtál, ha nem láttad A szabadság ötven árnyalatát!
Hogy tetszett a cikk?
február 15
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.