Taylor Swift pasija először szólalt meg a kapcsolatukról
Forrás: Getty Images
május 16
Viszont, amikor összejött Joe Alwynnal, minden megváltozott: tavaly júniusban lehetett őket először együtt látni, azóta is minimális alkalommal jelentek meg nyilvános helyen együtt, és nagyon óvják a magánéletüket. Taylor Swift Taylor Swift énekesnő, színésznő 163cikk 21galéria 22videó Még több róla a legnagyobb titokban tartja a szerelmével kapcsolatos történéseket, biztosan tanult a korábbi hibáiból, és ezt a viszonyt már nem a reflektorfényben szeretné élni.
Épp ezért lepett meg mindenkit, amit a minap Joe nyilatkozott magukról:
„Azt gondolom, sikerült a magánéletünket megtartani egymás között, és ezt már az emberek is megértették… de a munkáról viszont nagyon szeretek nyilatkozni!”
Tehát a jövőben sem hallhatunk róluk sokat, és ezt nem is bánjuk. Valószínűleg végre boldog Taylor és ez nagyon jó hír!
Hogy tetszett a cikk?
május 16
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.