Egy házaspár álomotthonná alakított egy régi templomot: a végeredmény igazán egyedi lett
október 14
Láttunk már példát arra, hogy milyen csodás otthont lehet csinálni egy autóbuszból, vagy milyen izgalmas lehetőségeket rejt magában egy régi padlás, most pedig ismét bebizonyosodott, hogy a kreativitás valóban határtalan. Nemrég egy házaspár érezte úgy, hogy kihívásra vágynak, és szívesen belevágnának egy olyan projektbe, amihez hasonlóval még sosem találkoztak. Amikor szembejött velük egy eladó templom táblája, rögtön előálltak az ötlettel:
otthont varázsolnak maguknak a régi templomból.
Ezzel pedig kezdetét vette egy igazán kemény renoválási folyamat. A pár három gyermekével költözött be az All Saint's Church nevezetű épületbe, amiről 1970-ben vették le a templom jelzőt, így azóta nem töltött be ilyen szerepet. A három korábbi tulajdonos már hozzáadott néhány új szobát, fürdőt, padlást, így a párnak volt miből kiindulnia.
Bár az új lakók úgy döntöttek, az épületet a lehető legjobban felújítják, azért a régi hangulatot, és egy-egy festett üvegablakot megtartottak, hogy egyedi legyen az otthonuk. A végeredmény pedig valóban káprázatos lett!
Íme a világos konyha és ebédlő.
Rendkívül tágas a nappalijuk, ahol az egész család gond nélkül elfér. Itt néhány festett üveg visszaköszön a falakon.
Így nézett ki a házuk idén karácsonykor.
És hogy milyen egy hálószoba egy felújított templomban? Mind a szülők, mind a gyerekek szobája igazán menő lett!
Na és neked hogy tetszik a templomból álomotthonná avanzsált épület?
Laknál ebben az épületben?
A galériában azt is megnézheted, hogyan lehet egy régi buszból mesés otthont csinálni!
Hogy tetszett a cikk?
október 14
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.