A furcsa trükk, amivel pillanatok alatt javíthatsz a kapcsolatodon
május 20
Mindegy, mennyire imádjátok egymást a pároddal, minden szerelemnek jót tesz egy kis erősítés. Szerencsére egy új kutatásból az is kiderült, hogy pillanatok alatt tehetsz azért, hogy javíts a kapcsolatodon, elég hozzá néhány cuki állatos kép.
A Psychological Science című lapban megjelent kutatás szerint az állatos képek nézegetésével ugyanis mindketten pozitív szavakkal, fotókkal kötitek össze a másikat.
A kutatók arra voltak kíváncsiak, hogy lehet-e változtatni az agy automatikus asszociációin. Például, ha a munkahelyeden az villan be a pasidról, hogy megint nem volt képes elmosogatni, lehetséges-e az, hogy valami pozitívabbal helyettesítsd ezt az emléket.
144 negyven év alatti párt vizsgáltak, akik kevesebb mint 5 éve voltak házasok. Először felmérték, mennyire elégedettek a kapcsolatukkal és az automatikus asszociációikat is vizsgálták. 6 héten keresztül, 3 naponta kellett különböző fotókat megnézniük. A konctrollcsoport tagjai a párjukról készült és cuki állatokat ábrázoló képeket kaptak. Nekik sokkal pozitívabb automatikus reakcióik voltak a párjuk felé, emiatt pedig elégedettebbek is voltak a kapcsolatukkal.
“Tényleg meglepődtem, hogy ez a módszer működik.”
Ha ismerősnek tűnik a kutatás, az nem véletlen, mert hasonlóan működik, mint Pavlov kutyás kísérlete.
Ez persze még nem jelenti azt, hogy minden párkapcsolati problémára megoldást jelentenek az aranyos állatok, azonban a szórakoztató, akár 5-10 perces közös programok is hozzájárulhatnak a boldogságodhoz.
Ha kipróbálnád te is a módszert, nézd meg az alábbi galériát!
Hogy tetszett a cikk?
május 20
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.