Egy kutatás szerint csak a barátaid fele kedvel téged igazán
május 18
Mielőtt belemélyednénk abba, hogy milyen kutatásból derült ki mindez, gondold végig, hány barátod van. Kik azok, akiket annak tartasz? És ki az, aki csak a haveri státuszba fér bele? Ugyanis talán meglepődnél, de meglehet, hogy egyes barátaid nem érzik úgy, hogy valóban annyira közel állnátok egymáshoz. A New York Times írt arról a kutatásról, amely azt állítja, hogy a barátaidnak mindössze csak a fele gondolja azt, hogy tényleg ennyire jó a kapcsolatotok, sőt, sokan még csak nem is kedvelnek téged igazán.
Az M.I.T. egyik kutatója vett részt a felmérésben, és több ember baráti körét vizsgálták meg. Arra kérték a résztvevőket, hogy pontozzák egymást egy skálán, amiből kiderül, mennyire hasonló a véleményük egymásról. Ebből derült ki, hogy mindössze csak 53%-ban viszonozták az érzéseket az emberek, noha a másik fél azt hitte, 93%-ban beletrafált: azaz ha valaki tíz emberről állította, hogy közeli barátja, azok közül csak öten mondták ugyanezt, noha ő azt hitte, legalább kilencen így érzik majd!
Ha ezek után végiggondolod, kik a barátaid, szerinted van közöttük olyan, aki téged inkább csak közeli ismerősnek, havernak tartana? És neked van olyan ismerősöd, akit ennek tartasz, miközben ő talán erősebbnek érzi a kapcsolatotokat?
A galériában összegyűjtöttünk néhány pontot, amiből meg tudod állapítani, ki az igaz barátod, és ki az, aki nem tartozik ebbe a körbe! Lássuk, hány emberre ismersz a leírás alapján.
Hogy tetszett a cikk?
május 18
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.