Eddig még nem láttuk így Tóth Gabit és Tóth Verát
február 9
Tóth Gabi és Tóth Vera Tóth Vera Énekesnő 55cikk 4galéria 1videó Még több róla mindig is nagyon jó testvérek voltak, gyerekként éppen annyira szerették egymást, mint felnőttként. A két tehetséges énekesnő mindenben segíti és támogatja egymást egészen fiatal koruk óta, néha közösen fel is lépnek, és gyakran osztanak meg közös fotókat a közösségi oldalakon.
Most több olyan képet is mutatott Tóth Gabi, amelyet eddig még sosem láttak róluk a rajongók. A fotók már jó néhány éve készültek, akkor, mikor még a két énekesnő egészen kicsi volt.
Gabi a fotókkal nővére születésnapját ünnepelte, és néhány nagyon kedves sort is fűzött melléjük, a rajongók pedig nem csak a cuki fotókon, de a szívhez szóló íráson is olvadoztak.
Szívemben nem szűnik meg hevülni azon szeretet, amellyel bennünket az ég egybekapcsolt. Legyen az oly szilárd, mint az acél. - A te testvéri szereteted teszi lelkemet erőssé, s edzi meg a sors viszályai között.
Isten éltessen drága Ajuska “kettő és fél”
Szeretlek cinkosom
Láttad már, hogyan alakult át teljesen a megasztáros idők óta Tóth Vera Tóth Vera Énekesnő 55cikk 4galéria 1videó Még több róla ? Csekkold le a galériában a képeket.
Hogy tetszett a cikk?
február 9
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.