Őszinte vallomás: van, ami még a Trónok harca Tormundján is kifog!
május 19
Alig néhány hét és végre kiderül, hogy ki foglalhatja el a Vastrónt, ám addig is számtalan izgalmas óra vár még ránk. A premier előtt két hónappal Londonban faggathattuk ki Kristofer Hivjut, aki gyakorlatilag egy önálló stand-up comedy-t nyomott le az interjú közben. Szerencsére azt már tudjuk, hogy a hetedik évad végén ért kisebb „balesetet” karaktere megúszta, így bőven volt miről mesélnie nekünk az utolsó évad kapcsán, illetve nem mellesleg azt is elárulta, hogy apaként olykor milyen nehézségekkel kell szembenéznie.
Milyen érzések kavarognak benned a sorozat végével kapcsolatban?
Nyolc évadon keresztül vittünk egy sztorit, ami tele volt izgalmakkal és mindig tartogatott valami újdonságot. Mindannyian rengeteg energiát, munkát fektettünk a showba...
Szóval könnyedén vetted?
Amikor becsomagoltunk a feleségem szomorú volt és sírni kezdett. Kérdeztem tőle, hogy „Most miért sírsz, valami gond van?” Hat évig forgattunk Belfastban és Izlandon… ez ilyen. Egy család vagyunk, szóval bármi történjék is, azt együtt csináljuk. Amikor egy ilyen periódus véget ér, egy ilyen hosszú és kemény munkafolyamat, akkor utána minden egy kicsit más lesz.
Igényeltél a harcos jelenetek miatt extra edzést?
Minden évad forgatása előtt szükség volt rá, hogy biztonságosak legyenek azok a bizonyos jelenetek. A harmadik évad forgatásakor kezdetem el például squasholni, hiszen nagyon hasonló a mozgáskultúrája. Voltak kemény jelenetek, de örülök, hogy megúsztam sérülések nélkül.
Eszméletlen rajongótábora van a sorozatnak. Te hogy állsz a fanatikusokkal? Volt esetleg bármi izgalmas sztorid velük?
Egyszer, amikor a gyerekeimnek csináltunk egy szülinapi bulit, ott volt vagy húsz kislány, akikre vigyáztam és össze-vissza rohangáltak. Óriási káosz volt, és hatalmas erő kellett ahhoz, hogy rendet tartsak és ekkor előkerült még egy csapat fiatal srác is, akik egy szelfit akartak csinálni velem. Na akkor megszólaltam Tormund hangszínén, és jó hangosan azt mondtam: „Nem, nem értitek, hogy ez nem az a szituáció?” Ők meg leléptek (nevet).
Volt közös kis búcsútok, vagy mindenki magában siratta el az elmúlt éveket?
Persze, hangosan zokogtunk ki-ki a saját házában (nevet). Számomra az igazi lezárása ennek az egésznek a premier, szóval majd ott kitomboljuk magunkat…
A premier persze közben lezajlott és úgy tűnik, hogy valóban jól érezték magukat a színészek…
Hogy tetszett a cikk?
május 19
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.