70 féle új emojit használhatsz hamarosan
május 16
Néha egy emoji többet mond száz szónál is, épp ezért, akik szeretnek üzenetekben kommunikálni, nagyon kedvelik a hangulatjeleket, amelyekkel fel lehet turbózni a csetet, sőt, akár még komplett mondatokat is helyettesíthetnek.
Az egyre szélesedő és egyre diverzebb emoji paletta ismét fejlődni fog, ugyanis a Nemzetközi Emoji Napon (bizony, ilyen is van) bejelentették, hogy nemsokára még újabb hangulatjelek lesznek elérhetőek.
Mivel néhány évig vörös hajú illetve fekete bőrű hangulatjelek sem voltak, sokan háborogtak, hogy ez így nem igazán korrekt, az Apple pedig bevezette ezeket az emojikat is a nagy érdeklődésnek hála.
Most ismét bővülnek az emberi arc emojik, kopasz, göndör hajú, fehér hajú és szőke bajszú arcok is lesznek, az állatok közé pedig a kenguru, a homár és a páva is bekerül, sőt papagáj is lesz.
Less bele a videóba, még milyen emojikat használhatsz hamarosan!
Teszteld magad, te mennyire ismered az emojik jelentését!
Hogy tetszett a cikk?
május 16
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.