A sötét pörkölésű kávé erősíti a DNS-edet - Hogy micsoda?!
február 8
Ha azt fontolgatod, hogy lemondasz a kávéról, mert egészségtelen, először olvasd el azt a friss tanulmányt, amelyet nemrég egy táplálkozással foglalkozó folyóiratban tettek közzé, és ami ennek a kijelentésnek pont az ellenkezőjét állítja. Legalábbis, ami a DNS-einket illeti.
Egy új kutatás szerint a feketekávé csökkenti a DNS-ek károsodását!
A tudósok egy hónapon keresztül vizsgáltak két kontrollcsoportot: az egyiktől napi 500 mg pörkölt feketekávé fogyasztását kérték, míg a másik csoporttól a kávé vízzel való helyettesítését. Az utolsó napon vért vettek tőlük, amelyben a DNS-ek károsodását, illetve azok száltöréseit figyelték. Az eredmény a következőképpen alakult: azoknál az alanyoknál, akik napi egy csésze kávét fogyaszthattak, jóval kevesebb DNS-száltörésre volt precedens, mint azoknál, akik csak vizet ihattak.
A tudósok szerint tehát a pörkölt feketekávé rendszeres fogyasztása:
Jótékony védőhatást gyakorol az emberi DNS-re, a férfiaknál és a nőknél egyaránt.
- olvasható a fastcompany.com-on.Ez egyébként nem az első tanulmány a kutatócsoporttól, amely bizonyítja, hogy a kávéfogyasztás igenis jó a szervezetünknek. A tanulmány szerzői évek óta foglalkoznak a témával, és a feketekávé újra és újra bizonyítja, hogy védelmet nyújt a DNS-eink számára.

Napi egy csésze kávé elfogyasztása, jótékonyan hat a DNS-eidre.
2015-ben már publikáltak egy korábbi tanulmányt az European Journal of Nutritionban, amelyben megállapították, hogy azoknál, akik (egy hónapon keresztül) naponta három csésze (750 mililiter arab kávét) sötét, pörkölt kávét fogyasztottak, 27%-kal kevesebb volt a DNS száltörés a fehérvérsejtekben, mint a kizárólag vizet fogyasztókéban.
A kutatók szerint a vizsgálatok mind-mind arra mutatnak, hogy a kávéfogyasztás védi ugyan DNS-t, mindamellett szeretnék felhívni a figyelmet arra, hogy önmagában a kávéfogyasztás még kevés ahhoz, hogy biztosítsa a szervezetünk egészségét.
Hogy tetszett a cikk?
február 8
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.