Végleg összebalhéztak a Szex és New York sztárjai
május 20
Újra kell néznünk az egész Szex és New York sorozatot, hogy a fejünkben az lehessen, Samantha, Carrie, Charlotte és Miranda jó barátnők. Nagyon nehéz elfogadni, de a való életben ez egyáltalán nincs így.
Amikor kiderült, hogy nem lesz harmadik mozifilm a sorozatból, többen azt állították, hogy Kim Cattrall miatt nem kezdődött el a forgatás, a sorozat Samanthája azonban azt nyilatkozta, ő már hónapokkal ezelőtt, amikor megkérdezték, egyáltalán legyen-e film, nemet mondott, és nem is kezdtek volna el soha forgatni.
Sarah Jessica Parker mást állított, e ekkor Kim Cattrall eléggé ideges lett, és elmondta a véleményét a kolléganőjéről.
Reméltük, hogy hamarosan abbamarad a vita, azonban a feszültség nem csökken a szereplők között, és egyelőre úgy fest, nem is tervezik a békülést, hiszen annyit sértegették egymást az elmúlt hetekben.
Bár Kim nem akarta a filmet, a másik három szereplő nagyon szerette volna megosztani a rajongókkal a New York-i csajok legfrissebb kalandjait, ezért kifejezetten sértve érzik magukat, hogy lefújták a forgatást. Kim Cattrallt nagyon zavarja, hogy kolléganői nem tudják elfogadni a nemleges válaszát, és azt nyilatkozta, a többiek igazán mérgezőek az ő életére, és csak negatív üzeneteket kap tőlük.
Egy meggondolatlan pillanatában a színésznő azt is mondta, soha nem kívánja rendezni a kapcsolatot a többi színésznővel – ezt minden rajongó szomorúan veszi tudomásul.
Azt tudod, egyáltalán hogy vannak mostanában a Szex és New York sztárjai? Csekkold le a galériában!
Hogy tetszett a cikk?
május 20
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.