A legviccesebb reakciók a méregdrágán elkelt banánra
május 20
Már biztos hallottál az elmúlt napok egyik legnagyobbat ment híréről, miszerint a múlt hétvégén Miamiban megrendezett Art Basel kiállításon és művészeti vásáron valaki 120 ezer dollárért (kb. 34 millió forint) vásárolt meg egy banánt.
De miért olyan különleges ez a sárga gyümölcs?
Maurizio Cattelan jelenleg a modern művészet egyik legnagyobb fenegyereke/trollja. Az olasz művész nevéhez olyan őrült alkotások fűződnek, mint egy 24 karátos aranyból készült működőképes vécécsésze, amit idén loptak el Nagy-Britanniában Winston Churchill szülőházából, ahol éppen ki volt állítva.
Cattelan eredetileg három déli gyümölcsöt állított ki, és mindegyik gazdára is talált. Az első és második 120 ezer dollárért, a harmadik banán pedig már 150 ezer dollárért (44,6 millió forint) kelt el.
Emmanuel Perrotin annak a galériának a tulajdonosa, amelyik az első példányt vette meg. Úgy nyilatkozott, hogy szerinte a falra felszigszalagozott banán "kétértelmű poén". Egyrészt klasszikus humorforrás - banánhéj! -, másrészt a globális kereskedelem szimbóluma. Vagyis "egyszerre szórakoztat és bírál".
A poén, hogy mivel valódi gyümölcsökről van szó, így azok természetesen erjedésnek indultak a falra tűzve. Több sem kellett egy másik performanszművésznek, David Datunának, aki élt a médiafigyelemmel, és nemes egyszerűséggel megette a méregdrága műalkotást, ami bár már megbarnult, szerinte „finom volt”. És hogy mi volt az oka? Állítása szerint „éhes volt”.
Az akcióról természetesen készült felvétel is:
A külföldi és hazai márkáknak sem kellett túl sok idő, hogy lecsapják a kínálkozó magas labdát, és a mémesített banánnal reklámozzák egy kicsit magukat:
Ha pedig a fentiek után te is kedvet kaptál ahhoz, hogy létrehozd az egyik legdrágább modern műalkotás olcsósított változatát, már létezik videós segédlet is hozzá:
Galériánkban pedig megnézheted, hogy kiket inspirált még az őrült olasz trollművészete további alkotásra!
Hogy tetszett a cikk?
május 20
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.