Victoria Beckham elárulta, melyik szerinte most a legcikibb divatőrület
május 10
Victoria Beckham Victoria Beckham Énekesnő, Divattervező 131cikk 20galéria 2videó Még több róla divatérzékenységét évek óta nagy csodálattal, és kicsit talán irigykedve figyeljük. A focistafeleség szerepkörből kilépett, ma már ismert és elismert divattervező úgy tűnik, sosem tud hibázni. Megjelenése kifogástalan, stílusa kifinomult, és mindenről megvan a véleménye, ami az öltözködéssel kapcsolatos.
Azt tudjuk, hogy Victoria a letisztult és elegáns darabokat preferálja, de nem fél kipróbálni néhány merészebb újítást sem, van azonban olyan divathóbort, ami nála szóba sem jöhet, sőt, igazából teljesen értetlenül áll a trend elterjedése előtt. Erről pont a napokban mesélt egy interjúban, és hogy melyik ez az őrület? Nos, a vállra lecsúsztatott kabát!
Vic és Ellen DeGeneres az The Ellen Show-ban vesézték ki a témát, vagyis azt, hogy miért teljesen értelmetlen ez a divathúzás. Mint a fenti képen is látható, ennek az őrületnek olyan nagy nevek is hódolnak, mint a világ egyik leghíresebb modellje, Kendall Jenner, ám ha Victoria Beckham Victoria Beckham Énekesnő, Divattervező 131cikk 20galéria 2videó Még több róla számodra az ikon, akkor elfelejted egy életre a kabátod vállra ejtését.
A teljes beszélgetést itt nézheted meg!
Ezt a csizmát viszont mostanában imádja!
Hogy tetszett a cikk?
május 10
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.