Akkor és most: sokat változtak a Vissza a jövőbe főszereplői a bemutató óta
Forrás: Jelenet a Vissza a jövőbe c. filmből/ IMDb
május 6
Kevés olyan ikonikus, mindenki által imádott film létezik, mint a Vissza a jövőbe-trilógia! Nem elég, hogy izgalmas volt a történet, ráadásul szuper színészeket válogattak össze, de még az idő próbáját is kiállta a film, tekintve, hogy az első rész idén lesz 35(!) éves. Azonban nem sokon múlott, hogy egy másik színész kapja meg Marty McFly szerepét, sőt, 5 héten át egy teljesen másik színész alakította a karaktert - és ezt csak kevesen tudják.
Amikor nekivágtak a film előkészületeinek, a rendező már tudta, hogy Michael J. Foxot szeretné főszereplőnek, azonban ő akkoriban egy nagyon sikeres sorozat sztárja volt, és nem jutott volna ideje a forgatásokra. Helyette végül Eric Stoltz kapta meg a munkát, akit többek között a Maszkból is ismerhettünk. Rövidesen viszont kiderült, hogy nem igazán tudnak együttműködni vele. A készítők egyik nagy problémája az volt, hogy Eric túlságosan drámaira vette a figurát, noha eredetileg Martyt egy komikus karakternek írták meg.
Szintén nagyon zavaróvá vált számukra az, hogy Eric "method actor" volt, azaz akkor sem jött ki a szerepből, amikor nem forogtak a kamerák. Mindenkitől elvárta, hogy kizárólag Martynak szólítsa őt, és úgy is viselkedett, amilyennek ő a karaktert elképzelte. Úgyhogy a készítők öt hét forgatás után úgy határoztak, hogy megválnak Erictől, és ismét felkeresték Michael J. Foxot. Amikor kezébe fogta a forgatókönyvet, és meglátta, milyen nagy súlya van neki, rögtön tudta, hogy szuper filmről van szó, és igent mondott.
Azóta sok idő eltelt, a színészek útjai különváltak, és bár időnként tartják a kapcsolatot (erre jó példa, hogy tavalyelőtt összefutottak, és közös fotót is lőttek), azért sokat változtak a szereplők.
Kattints a galériára az előtte-utána képekért!
Hogy tetszett a cikk?
május 6
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.