4 dolog, amit a jógának köszönhetek
május 18
Szeretném leszögezni, hogy nem vagyok az a típusú ember, aki heti hét napban izzad az edzőteremben, vagy éppen sorra futja a maratonokat – bármennyire is sajnálom ezt. Egy hétköznapi nő vagyok, aki tudja, hogy az egészsége (na meg az alakja) érdekében szüksége van a rendszeres mozgásra. És akkor jöjjön a következő beismerés: sosem hittem volna, hogy egyszer eljutok arra a pontra, amikor már nem csupán a lelkiismeretem megnyugtatása miatt látogatom meg a különféle sportfoglalkozásokat, hanem egyenesen szerelemből.
Minden néhány évvel ezelőtt kezdődött, amikor a balett órákat szerettem volna kiegészíteni más típusú mozgással is. A jógával korábban is sokszor próbálkoztam már, de egész egyszerűen sosem találtam meg a nekem való órát – de azért gondoltam adok neki egy újabb esélyt. Mivel a klasszikus teremben tartott óránál nagyobb izgalmakra vágytam, így rögtön be is jelentkeztem egy SUP-jóga órára. A szerelem pedig itt nemcsak, hogy elkezdődött, hanem olyan szintű ragaszkodás lett köztem, a jóga és az imádnivaló jógaoktató (Rubesch Linda, ezúton is örök hálám neked) között, hogy azóta már nem csupán a vízen gyakorlom az ászanákat, hanem a korábbi tiltakozásommal ellenben a teremben is.
És akkor jöjjenek is a tények, hogy mit is köszönhetek a jógának:
1. Megszerettette velem a mozgást
Ahogy említettem is, bár a mozgás mindig is része volt valamilyen szinten az életemnek, a jóga volt az első, ami ténylegesen elérte nálam azt, hogy ne csak „elmenjek és letudjam”, hanem őszintén élvezzem is az ott töltött időt. Ehhez persze hozzátartozik az is, hogy időközben rájöttem, nekem különösen fontos az, hogy milyen környezetben, társaságban sportolok. A jóga órákon való pozitív mozgástapasztalat pedig arra sarkallt, hogy más sportokban is kipróbáljam magam. Jelentem: mostanra egyre több mozgás kap helyet a szabadidős tevékenységeimben.
2. Átformálta a testemet
Már az első néhány heti jógázás után észrevettem, hogy sokkal tónusosabb lett az alakom, az izomzatom pedig láthatóan erősebb. Nem is beszélve a hajlékonyságról! Na jó, utóbbihoz a balett is erősen hozzájárult – és a genetika. Az állóképességem fényévekkel jobb, mint korábban valaha, noha még mindig nem tudok úgy eljönni egy óráról sem, hogy ne legyen másnap totál izomlázam.
3. Új barátságokat
Lássuk be, felnőtt fejjel barátkozni már nem könnyű. Mégis a közös élmények, tapasztalatok, és persze jóleső szenvedések nagyon össze tudják hozni az embereket. Nem is beszélve a kontakt ashtanga órákról, ahol a páros gyakorlatok miatt kénytelen vagy megbízni az aktuális partneredben. A közös jógaórákból így lettek később szuper baráti beszélgetések, illetve bandázások.
4. Nyitottabbá tett
Amikor először mentem el jógatáborba a csapattal, akkor azért éreztem, hogy erősen feszegetem - a kissé antiszociális - határaimat. Klasszikus tábori szállás, emeletes ágyakkal, közös fürdővel, és napi három jógaórával – mintha újra tini lettem volna, leszámítva a sportot! És erre is csak azt tudom mondani, hogy a jóga, és a tökéletes társaság meghozta hatását: én lepődtem meg a legjobban, amikor a harmadik nap végén haza sem akartam menni! És azóta is ezt érzem minden egyes jóga óra után!
Ha pedig kedvet kaptál egy kis mozgáshoz, akkor ezeket ne felejtsd ki a sporttáskádból:
Hogy tetszett a cikk?
május 18
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.