5 hétvégi szokás, ami piros lapot ad a stressznek és megmenti a hetedet
május 18
Sokszor érezzük úgy, hogy a hét végére a kelleténél jobban elfáradunk és bizony olyan is előfordul, hogy már hétfőn, kedden is erősnek érezzük a tempót: mindent nehezen reagálunk le, és munka után sem vagyunk képesek lazítani. Persze bolondság is lenne azt mondani a 21. század rohanó világában, hogy 100 százalékban megvalósítható a stresszmentes munka. Biztosan vannak olyan területek, szakmák, amelyek esetén ez könnyebben elérhető, és emberek is vannak szép számmal, akik harmóniában vannak a munkájukkal, lévén, hogy szeretik azt, de a nagy többség sajnos nem ezt mondhatja el magáról.
Mindamellett, hogy a túlhajtott életvitelünkön muszáj megtanulnunk fokozatosan változtatni és sokszor megpróbálni a könnyebb utat választani – például a maximalizmussal szemben –, vagy rájönni, hogy mivel segíthetünk magunkon a szorgos hétköznapokon, azt sem árt megvizsgálni, hogy mivel járulunk hozzá hétvégenként ahhoz, hogy az előttünk álló hét valamivel stresszmentesebb, élhetőbb, harmonikusabb lehessen számunka.
Néha már az apró változtatások, szemléletváltások is rengeteget nyomhatnak a latban, hiszen már az is segítség, ha egy kicsivel kevesebb stresszes helyzettől kíméljük meg magunkat.
Nyilván nem árulunk el nagy titkot azzal, ha azt mondjuk: ezekkel a dolgokkal mi is folyamatosan küzdünk. Mostanra már azonban megtanultunk tudatosabban figyelni arra, hogy a hétvégéink igazán tartalmasak legyenek, hogy olyan programokkal töltsük el az időnket, amelyek bennünket is feltöltenek.
Ugyanakkor a hétvégéinket kicsit arra is használhatjuk, hogy segítünk magunknak megalapozni a következő hetet, mégpedig egyáltalán nem kellemetlen tevékenységekkel.
Íme, 5 gyakorlat az életmód-coach tarsolyából, amely közül már mi is többre rászoktunk annak érdekében, hogy jobban tudjunk lazítani és hogy kevésbé feszülten vágjunk bele a munkával töltendő napokba!
Hogy tetszett a cikk?
május 18
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.