Aggódás a megoldás az aggódásra
május 20
Az iskola, a munkahely, a megélhetés, a számlák, a párkapcsolat, a párkapcsolat hiánya és az egészségünk, hogy csak néhány fontosabbat soroljunk fel az aggódnivalók közül. Időről időre mindannyian aggódunk valami miatt, azt tudjuk, hogy ez is stressznek számít, vagyis rossz hatással van az egészségünkre. Ez az új módszer azonban egészen forradalmi módszert ajánl a csillapítására: magát az aggódást.
A Penn State Egyetem pszichológia tanszékének kutatása szerint azok a diákok, akik beterveztek a napjukban egy (ideálisan 30 perces) aggódást, kevésbé szorongtak napközben, mint azok, akiknek nem volt ütemezve az aggodalom. Persze nem bíztatunk arra, hogy ezt mindennap iktasd be, próbáld ki inkább a következő, angolul Stimulus Control of Worry-nek (kb stimulált aggodalomirányításnak) nevezett módszert:
A módszer lépéseit itt találod!
Hogy tetszett a cikk?
május 20
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.