Éjjeli bagoly vagy hajnali pacsirta? Ez sokat elárul rólad!
május 20
Mindenki egy kicsit más bioritmussal rendelkezik. Ez tehet arról, hogy míg egyeseknek nem okoz gondot reggel nagyon korán kelni, addig mások éjfél után tudnak elaludni, és csak nagy szenvedés árán kelnek ki az ágyból reggel 8 előtt. Az, hogy te melyik csoportba tartozol, sokat elárul rólad, mind a személyiséged, mind pedig az egészségügyi állapotod terén is.
1. Ha éjjeli bagoly vagy
Kutatások során megállapították, hogy azok az emberek, akik későn szeretnek lefeküdni, és cserébe sokáig alszanak, többnyire magasabb IQ-val rendelkeznek, mint az átlag. Személyiségüket tekintve bevállalósabbak, bátrabban mernek kockáztatni, és emiatt talán egy kicsit meggondolatlanok. Ez lehet az oka annak is, hogy nyitottabbak az egyéjszakás kalandokra. Azonban a felmérések szerint az éjszakai baglyok körében több a nárcisztikus személyiségű ember, és általában hamarabb halnak, mint azok, akik saját maguktól képesek korán felkelni. Erről az tehet, hogy a munka miatt az éjszakai baglyoknak is muszáj reggel időben ébredniük, így pedig több egészségügyi problémát tapasztalnak meg a kevés pihenés miatt.
2. Ha hajnali pacsira vagy
A felmérések alapján kiderült, hogy akik korán fekszenek le aludni, és cserébe korán kelnek fel, igazán szeretnek beszélni. Általában mindig lelkesek és vidámak, ráadásul sokkal optimistábbak, mint az éjszakai baglyok. Diákként mindig jó tanulók voltak, felnőttként pedig szuperül meg tudják állni a helyüket a munkában, hiszen energikusak és éberebbek, így a figyelmük is a helyén van. A kutatások azt is bebizonyították, hogy a hajnali pacsirták általában hosszabb távú kapcsolatokat alakítanak ki, és csak ritkán mennek bele rövidebb kalandokba.
Ha neked is nehezen megy a reggeli ébredés, pár gyakorlatsorral felpörgetheted a hangulatodat!
Hogy tetszett a cikk?
május 20
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.