Anna Faris menyasszony lett: Chris Pratt exneje hamarosan ismét megházasodik
február 16
Két és fél éve derült ki, hogy Hollywood egyik legcukibb sztárpárja a válás mellett döntött. Anna Faris Anna Faris Színésznő 25cikk 3galéria 0videó Még több róla és Chris Pratt már régóta éltek házasságban, közös kisfiukat nevelgették, és úgy tűnt, minden a legnagyobb rendben közöttük. Ezért is ért mindenkit váratlanul, amikor bejelentették válásukat, majd nem sokkal később már mindketten új partner mellett mutatkoztak.
Chris Pratt azóta már feleségül is vette szerelmét, Katherine Schwarzeneggert, és most úgy tűnik, Anna Faris Anna Faris Színésznő 25cikk 3galéria 0videó Még több róla is újra a házasság mellett döntött. A színésznő közeli barátja, Allison Janney (akivel az Anyák gyöngye sorozatban is együtt játszanak), megerősítette, hogy Anna Faris Anna Faris Színésznő 25cikk 3galéria 0videó Még több róla kezét már hónapokkal ezelőtt megkérte szerelme, és ő természetesen igent mondott.
Már régóta menyasszony. Titokban tartottuk, úgyhogy már régen megünnepeltem velük [az eljegyzést].
- nyilatkozta Allison.Anna Faris Anna Faris Színésznő 25cikk 3galéria 0videó Még több róla és vőlegénye, Michael Barrett kapcsolatukról egyáltalán nem nyilatkoznak a nyilvánosság előtt, sőt, még közös fotót sem posztoltak a közösségi oldalakra.
Sztárok és a házasság: vannak, akik csak az alábbi szerződések mellett mondtak igent párjuknak!
Hogy tetszett a cikk?
február 16
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.