Már most befuccsolt az újévi fogadalmam, miszerint idén nem leszek babonás

Ami némileg frusztráló egy olyan emberi lény esetében, aki világéletében több száz könyv között tengette életét, és ezek között nagyon kevés szólt a népi hiedelmekről. De igazából nem is a könyvek a lényegesek, hanem az, hogy materialista, ezaz. Materialista gondolkodású voltam mindig. Vagyis úgy gondoltam, hogy ha nem is mindennek, de a legtöbb dolognak van vagy lehet konkrét tudományos magyarázata. Annak is, amiről most még nem tudjuk, mi. De a babonaság, hát az nem éppen tudományos dolog, sőt.

Jaj, ne ülj a sarokra, én férjnél vagyok, inkább cseréljünk helyet. Köpj gyorsan át a vállad fölött, hogy ne fogjon az átok! Kívánj kéz- és lábtörést, mert a sok szerencse bajt hoz! Titeket is ki lehet kergetni a világból ezekkel a szövegekkel? A kedvencem az volt, amikor a 13-as sorszámot kaptam valahol és a mellettem álló barátnőim mindenáron le akarták cserélni. Amikor mondtam, hogy hagyjanak má’ békén, akkor megnyugtatták egymást, hogy a 13-as tulképp szerencsés szám, főleg az ilyen furapókoknak, mint én.

De a legjobban persze az idegesített mindig, hogy bár rendszeresen jusztis a sarokra ültem és jusztse kopogtam le semmit (főleg nem kezeletlen fán és nem a középső ujjammal), azért mégis hatalmába kerített néhány balhiedelemmel összefüggő szokás. Például az utcán előttem átmenő fekete macskáktól kifejezetten balsejtelmeim támadtak (pedig korábban együtt is éltem néhánnyal, szóval tényleg nem értem), ha meg kéményseprőt láttam az utcán, akkor erős volt a kísértés, hogy megfogjam a kabátgombom. Nem tudom, miért pont ezeknél indult be nálam a babonás reflex, mindenesetre újévkor úgy határoztam, hogy ennek véget vetek, és mostantól csakis normális dolgokban fogok hinni, nem pedig ilyen szívatós dajkamesékben.

Tehát úgy kezdtem az évet, hogy nem ettem lencsét.

Aztán reggel leszoktam arról, hogy jobb lábbal keljek ki az ágyból, ami elég jól ment még félálomban is.

Ha beakadt a ruhám ujja a kilincse, és eszembe jutott, hogy biztos tartozom valakinek valamivel, elhessegettem a gondolatot.

Ha összetörtem egy poharat és aztán beütöttem a könyököm, igyekeztem nem következtetni sem arra, hogy most még egy balesetre kell számítani, mivelhogy a baj hármasával jön, sem pedig arra, hogy váratlan vendég érkezik (a könyök miatt).

Ha viszketett a tenyerem, rögtön eszembe jutott, hogy nemsokára biztos pénz üti a markomat – aztán: jaj, dehogyis! Majd ha fizetésemelést kapok, akkor.

Ha drukkoltam, hogy jól fogadják a prezim, nem tettem csuriba a kezemet.

De ahogy módszeresen dobáltam le magamról a hozzám nőtt babonákat, nem csak azzal szembesültem, hogy akaratom ellenére milyen sok vesz körül még mindig. Ellentétben azzal, amire számítottam, miszerint most végre megszabadulok ezektől a rossz beidegződésektől, elég tudatosan hozzáállni – elkezdtek hiányozni. Mármint nem feltétlenül a konkrét babonák, inkább a fogódzók, amik mindig velünk vannak akkor is, ha hülyeségnek látszanak. Attól, hogy nem kívántam kéz- és lábtörést, talán nem sikerül majd rosszabbul az unokahúgom felvételije, de valahogy olyan rossz nélküle. Attól, hogy juszt sem feltételeztem, hogy most majd jön egy harmadik baj, nem feltétlenül jött (vagy hát mi számít bajnak, ugye), de olyan volt, mintha kihúzták volna a talajt a lábam alól. Csökkent a biztonságérzetem. És akármennyire cikinek éreztem, materialista lány létemre ezzel szembe kellett néznem.

forrás: Getty Images

A kegyelemdöfést az adta meg az újévi fogadalmamnak, amikor éppen toltam a biciklimet az út felé, ahol majd felszállok rá, amikor megjelent tőlem srégen jobbra egy fekete macska. Biztos voltam benne, hogy mindjárt elmegy előttem; persze már mondogattam is magamnak, hogy akár átmegy, akár nem, ez semmit sem jelent. De nem kanyarodott be, hanem csak úgy sétált tőlem másfél méterre, végül már egymás mellett mentünk vagy 50 métert, míg végül én kanyarodtam balra, ő meg szintén ment a dolgára. Olyan mértékű megkönnyebbülés fogott el, hogy azt már szégyellni sem voltam hajlandó. És akkor tudtam, hogy elég volt az újévi fogadalmakból. Különben is, az nem babona?! Vagy pont azért nem volt elég? Mindegy, mostantól abban a hiedelemben hiszek, amiben jólesik.

Nézd meg ezt a galériát is:

Bezár

Bezár, vissza a cikkhez

Kép betöltése

A galéria folytatódik, lapozz tovább →

Hirdetés

Galéria

Hogy tetszett a cikk?

Egynek jó.

Nice job!

Imádom!