Egy kutatás szerint maga a házasság kétszer annyira stresszes, mint a gyermekvállalás
Forrás: Tom Parsons / unsplash
április 27
Sokan úgy gondolják, hogy a gyermekvállalás sokkal nagyobb stresszt okoz, mint a házasság. Azonban egy új kutatás szerint a házasság kétszer akkora terhet ró az emberekre, mint az, ha gyerekeik vannak.
A kutatók szerint a megkérdezett nők 75 százaléka vezette például egyedül a háztartást, 5-ből 1 nő pedig úgy nyilatkozott, hogy a legnagyobb stresszforrás számukra az, hogy a párjuk nem segít nekik semmiben és nem is támogatja őket lelkileg. Ezzel szemben a baba körüli teendők és a gyermeknevelés a válaszadók szerint nem járt annyi idegeskedéssel.
Azonban a kutatásból arra is fény derült, hogy a férfiak egészsége sokkal gyorsabb ütemben romlik, ha elveszítik a feleségüket, míg a nők sokkal egészségesebbé válnak. A szakértők szerint ez annak köszönhető, hogy az együtt töltött idő alatt a nők hatékonyabban tudják kezelni a stresszt, a férfiak viszont már kevésbé.
A kutatásban egyébként 2000 ember vett részt, a szakértők pedig négy és fél éven keresztül vizsgálták őket, mire megszülettek a fenti eredmények.
Neked mi a véleményed? Szerinted is több a stresszforrás egy házasságban, mint gyermekvállalás után?
A következő tippek sokat segíthetnek abban, hogy javíts a kapcsolatodon:
Hogy tetszett a cikk?
április 27
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.