Tudtad? Hétévente változik a tested és lelked - ezek mennek végbe ilyenkor
május 20
Ezek a ciklusok pedig akár az orvosok, tanárok és a pszichológusok számára is hasznos információval szolgálhatnak. Mutatjuk, mikor, milyen változásokkal kell számolni.
0-7 év
Az éhség, a szeretet iránti vágy, a védelem, támogatás és a környezetre való hatás a legfontosabbak ebben a ciklusban. Ekkor alakul ki a mentális struktúra és ekkor tudatosul bennünk az identitásunk is. A tanulás szintén fontos ebben az időszakban és függünk a szüleinktől, családunktól, tőlük várjuk a fizikai, lelki és szociális támogatást.
7-14 év
Az ötletek, asszociációk felfedezésre kerülnek, kialakul egy saját belső világ álmokkal, hősökkel, a képzeleté a legfontosabb szerep. Ekkor az érdeklődés tárgya is egyre inkább körvonalazódik.
14-21 év
Az erős érzelmi és fizikai változások jellemzik az időszakot. Megváltozik a morális felfogásunk, elkezdjük keresni a párunkat. A függetlenség az egyik legfontosabb hajtóerő a periódusban.
21-28 év
A felnőtt-lét igazi kezdete, a párválasztás időszaka. A döntéseké a főszerep, ugyanakkor ha valakinek nem sikerült eddig megoldani a személyes problémáit, annak nehezebb dolga lesz a következő években.
28-35 év
A kreativitás kerül központba. Kutatók szerint ekkor érik a legtöbben karrierjük csúcspontját. Az érzelmeinket megtanuljuk kezelni, jobban megértjük magunkat.
35-42 év
A karrier, szokások, kapcsolatok értékelése kapja a főszerepet. Rájövünk arra, hogy mi különböztet meg minket másoktól. Akik még nem élték ki a korábbi 7 évben a kreativitásukat, azok ekkor fogják.
42-49 év
Nagy változások történnek az életünkben karrier és kapcsolatok szempontjából is. Egyre kevésbé hiszünk a sztereotípiákban, viszont magunkban annál inkább.
49-56 év
Az erőnk, vitalitásunk csökken, magunkba nézünk. Elfogadjuk a testünk változásait. Akik nem találták meg az életcéljukat, azok mély depresszióba süllyedhetnek.
56-63 év
A belső béke és a nyugalom elfogadásának időszaka. Megváltoznak a kapcsolataink és máshogy szemléljük a világot.
63-70 év
Elkezdjük mindenben meglátni a jót, ugyanakkor azzal is szembesülünk, hogy az élet bizony véges.
70-77 év
Ekkor kerülünk a legmélyebb kapcsolatba a belső énünkkel. A feltétel nélküli szeretet jellemez minket.
77- év
Kiszélesedik a látókörünk és elkezdjük másképp látni a világot. Az életünk élményei ekkora alakítják át igazán a belsőnket.
Olvasnál még a témában?
Hogy tetszett a cikk?
május 20
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.