A vitaindító kávés táblázat, ami két táborra osztotta a netezőket
február 8
A Delish arra volt kíváncsi, hogy az emberek hogyan isszák a kávéjukat, ezért csináltak egy fotót, amin 36 ital látható, több és kevesebb tejjel.
A probléma viszont abból fakadt, hogy sokan az A1-en látható ital nevét írták be, ami többekben olyan kérdéseket vetett fel, mint például "Tehát akkor tejet iszol?", vagy "Miért nincs benne kávé?"
Az érthető, hogy a legnagyobb kávérajongók feketén, mindenféle édesítő és tej nélkül isszák a kedvenc italukat, de persze olyanok is vannak, akiknek a kávé íze túlságosan erőteljesen számít, ezért próbálják tejjel lágyítani.
De nincs mit tenni, az internet két táborra szakadt, neked pedig már csak azt kell eldöntened, te hogyan iszod a kávét.
Ha csak az A1 és az F6 közül választhatnál, melyiket innád meg szívesebben?
Ha nálad sem múlhat el reggel egy csésze kávé nélkül, akkor valószínűleg a következő fotók is tetszeni fognak majd - legalábbis nevetsz rajtuk egy nagyot:
Hogy tetszett a cikk?
február 8
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.