Te mit veszel észre elsőként ezen a képen? Különleges dolgot árul el ez a személyiségedről
Forrás: Getty Images
május 9
A személyiségünket nehéz lenne néhány szóval körülírni, hiszen az folyamatosan fejlődik és változik, mégis sok tekintetben állandó marad. Bizonyos dolgokat nagyon egyszerű megértenünk saját magunkkal kapcsolatban, de van, amivel még nekünk is meggyűlik a bajunk. Egy egész életen át tanulhatnánk és vághatnánk bele új kalandokba, még az is kevés lenne ahhoz, hogy teljesen kiismerjük a személyiségünket. De szerencsére ma már rengeteg személyiségteszt áll segítségünkre ahhoz, hogy mindig egy kicsit közelebb jussunk ahhoz, kik is vagyunk éppen.
Korábbi cikkeinkben már kipróbálhattál játékos teszteket és kvízeket, és azt is, mit árul el rólad az, hogy hat különböző kép közül melyik tetszik a legjobban. Az alábbi teszt egészen más szempontból veszi figyelembe a válaszaidat: mutatunk egy fotót, neked pedig ki kell választanod, mi az első dolog, amit észreveszel a képen.
Ne gondolkodj sokáig! Szimplán csak vess egy pillantást a fenti fotóra, majd jegyezd meg, mi vonzotta magára azonnal a tekintetedet. A galériában elolvashatod, mit árul el ez a személyiségedről.
Hogy tetszett a cikk?
május 9
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.