A legtöbb ember nem azért küld buja üzeneteket, mert valóban ágyba akar bújni a címzettel
május 1
Egy nemrégiben készült felmérésben 160 kapcsolatban élő, 18 és 69 év közötti embert kérdeztek ki arról, milyen indíttatásból küld erotikus tartalmú üzeneteket. A kérdésekre 85 nő és 75 férfi válaszolt.
A kutatók azt találták, hogy az erotikus üzenetek feladóit három kategóriába lehet sorolni: vannak azok, akik szórakozásból teszik ezt és túlfűtött üzenetváltásuk gyakran vezet valódi szexhez, aztán vannak azok, akik így próbálják erősíteni a kapcsolatukat a partnerükkel, a harmadik csoportba pedig azok tartoznak, akik pozitív megerősítésre vágynak a külsejükkel kapcsolatban vagy valami más, nem szexszel kapcsolatos jutalomra áhítoznak. Az arányokból az derült ki, hogy a válaszadók kétharmada (akik a második és a harmadik csoportba tartoznak) nem azért tölti az idejét sextinggel, mert az üzenetváltással tényleg el akarna jutni a valódi szexig.
A kutatók szerint az, hogy ennyiféle motiváció áll az erotikus üzenetek küldözgetése mögött, azt jelezni, hogy az emberek nemcsak a szex iránti igényüket, hanem más szükségleteiket is ezzel szeretnék jelezni a kapcsolatukban. Vagyis nem azt sugallják ezekkel az üzenetekkel, hogy “bújjunk azonnal ágyba”, hanem azt kérdezik például: “ugye még mindig vonzónak találsz?”. Mindenesetre a kutatók szerint a szexterapeutáknak többet kellene foglalkozni azzal, hogy megtaníthassák az embereknek, hogyan hozhatják a partnerük tudomására, mire van szükségük a kapcsolatukban – és nem csak a szexben.
A szexszel kapcsolatban van még néhány tévhit, amivel ideje leszámolni:
Hogy tetszett a cikk?
május 1
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.