5 szobanövény, ami kifejezetten jót tesz az egészségednek
április 27
A NASA egyik kutatásában arra az eredményre jutott, hogy egy átlagos otthon levegőjében olyan toxikus anyagok találhatók meg, mint a formaldehid, a szén-monoxid, és az ammónia. Ezek persze nem tesznek túl jót az egészségednek, de szerencsére felveheted velük a küzdelmet. Ugyanis rengeteg olyan szobanövény létezik, ami megtisztítja ezektől a levegőt, így nem csak a lakás ékeként állják meg a helyüket!
Sőt, bizonyos szobanövények egyéb pozitív hatással is rendelkeznek, ami a mentális és fizikai egészségednek is jót tesz. Van, amelyik illatával nyugtatólag hat a lélekre, segíti az elalvást, javítja annak minőségét, sőt, még a libidót is képes megnövelni. Ezért amikor legközelebb növényt vásárolsz, ne csak a szépsége alapján dönts, hanem vedd figyelembe pozitív hatásait is.
Kattints a galériára, ahol mutatunk 5 olyan szobanövényt, ami nagyon pozitívan hat az egészségedre!
Hogy tetszett a cikk?
április 27
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.