Így szoktam le észrevétlenül a mozgásról az évek alatt, most így próbálom helyrehozni
május 18
Volt idő, amikor a tánc volt az életem. Nem, cseppet sem volna túlzás azt állítanom, hogy akkor azt gondoltam, ez az időszak soha nem ér majd véget, és a táncteremben fogok megöregedni. Ha több mint 10 évet rendszeres sportolsz egyhuzamban, akkor fiatal fejjel nem igazán merül fel benned, hogy ez egy napon majd másként lesz.
Aztán mégis másként lett, mert eljött a diploma, majd a munkahelykeresés időszaka, s már nem fért bele a sokszor 5-6 órás edzés, de volt, hogy már az 1-2 órás sem. Hosszú huzavona után elhelyezkedtem egy pesti cégnél, és úgy éreztem, most minden energiámat abba kell beleölnöm, hogy ott jól teljesítsek és hogy meg akarjanak tartani. Sikerült. Általában úgy volt ez eddig az életemben, hogy amit nagyon akarok és amiért keményen dolgozom, az előbb vagy utóbb sikerül. De egy ponton rá kellett jönnöm, hogy a mozgást sajnos nem akartam eléggé.
Jó néhány év távlatából visszatekintve értetlenül állok a dolog előtt, és kutatom a választ arra, hogy mégis hogy a fenében voltam képes közel 5 évig majdnem semmit sem mozogni. Közben persze kúsztak fel rám a kilók, s csak akkor pattantak le, ha épp nagyon stresszes időszakom volt, vagy ha néha-néha észbe kaptam, hogy ki kéne menni kocogni. Ma már érettebb fejjel látom, hogy mi vezetett idáig. Az állandó stressz, a megfelelési kényszer, az egyik napról a másikra való felkészülés, s a tarthatatlan tempó, amit a munkám diktált. Esélyem sem volt igazán kiegyensúlyozott életre, mégis csináltam.
De miért, teszem fel a kérdést néha még ma is magamban: „miért volt fontosabb minden, mint az egészségem?”. Ez valószínűleg a millió dolláros kérdés. Talán csak úsztam az árral. Talán nem gondolkodtam. Vagy talán azt hittem, hogy bármikor vissza tudom csinálni a kárt, amit így a testemnek okoztam. Hát nem.
Még csak 32 éves vagyok, de néha úgy fáj a hátam, mintha 62 lennék.
A cikk az évamagazin.hu oldalon folytatódik...
Hogy tetszett a cikk?
május 18
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.