7 megható könyv és film, amin sírni fogsz, mint egy baba
május 20
Úgy hisszük, hogy majd' minden sikerfilmet meg kell előzzön egy igazi sikerkönyv is. Nem csak ezért, hanem az olvasás iránti szeretetetünk okán is úgy gondoljuk, hogy minden jó film előtt érdemes elolvasni a könyv megfelelőjét, hogy aztán még többet tudjunk meg a sztoriról, mint amit a film láttat majd velünk. Vagy egyszerűen csak túl romantikusok vagyunk? Nem feltétlenül! Képesek vagyunk időről időre elolvasni a nagy kedvenceinket, újra és újra betenni azt a filmet, aminek szinte már fejből tudjuk a szövegét, annyiszor láttuk. De titkon azt reméljük, hogy nem vagyunk egyedül ezzel, és ti is pontosan így csináljátok. Most olyan olvasmányokat és belőlük készült filmadaptációkat gyűjtöttünk össze, amelyeken minden alkalommal összeszorul a szívünk, és igen, legördül az arcunkon az a néhány könnycsepp is.
Hogy tetszett a cikk?
május 20
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.