25 éves koromig nem kávéztam: ezt a változást tapasztaltam, miután elkezdtem reggelente inni egy csészével
május 20
Az emberek többsége szinte minden reggel iszik egy csésze kávét; és valljuk be, sokszor a kajakóma után a munkahelyünkön egy másodikért is leugrunk a konyhába. Amellett, hogy nagyon finom, már számtalanszor be is bizonyították, hogy napi egy-két kávénak még pozitív hatásai is vannak: erősíti az immunrendszert a gyulladásokkal szemben, és a szem alatti karikákat is megszünteti.
Noha én is hallottam már sokszor arról, hogy milyen jó a kávézás, és mennyire szuperül beindítja a napot, 25 éves koromig maximum egy-két alkalommal ittam, de akkor is csak valamilyen cukros-tejszínhabos-csokiöntetes változatát. Épp ezért maradt meg annyira az emlékezetemben az, amikor először ittam kifejezetten azért kávét, mert alig aludtam éjjel, és egy hosszú munkanap várt rám.
A legelső alkalommal olyan energikus lettem, hogy magam sem hittem el, hiszen szinte egész éjjel ébren forgolódtam. Mégis tudtam koncentrálni, és csak késő délután kapott el az álmosság. Onnantól kezdve néha, amikor fáradtnak éreztem magam, vettem egy kávét valahol, mára pedig már én is a kávézók társaságába tartozom, és a reggeli rutinom részévé vált. Elárulom, miben változott meg a napom azután, hogy elkezdtem kávézni.
Így éreztem magam reggel kávézás nélkül
Mielőtt elkezdtem volna kávét inni, el kell ismernem, hogy nehezen indultak be a reggeleim. Sosem volt erősségem a korai kelés, és emiatt időnként elő is fordult, hogy úgy éreztem, még délután sem sikerült felébrednem. Arról nem is beszélve, hogy minden reggel elaludtam a buszon, néha majdnem állva is. Általában inkább délután tudtam produktívabban haladni a munkával, délelőtt pedig igyekeztem felébredni.
Így éreztem magam, miután elkezdtem reggel kávézni
Rájöttem, hogy nem kamu, a koffein tényleg felpörget! Az első hetekben pedig különösen. Miután elkezdtem inni kávét, észrevettem, hogy a délelőtti órákban sokkal jobban tudtam koncentrálni, és energikusabb, valamint vidámabb is lettem. Amit viszont negatív hatásként éltem meg, hogy miután napi rutinná vált a kávé, sokkal jobban megéreztem azt is, ha éppen kimaradt valamiért. Egyébként igaz, hogy a koffeinhez hozzá tud szokni a szervezetünk, ugyanis az elmúlt időszakban már én sem érzem azt a nagy energiabombát, mint a kezdetekben.
Összességében nem bánom, hogy én is elkezdtem kávézni, hiszen nem egyszer bizonyították, milyen szuper előnyei vannak ennek, ha kis mértékben fogyasztod!
Hogy tetszett a cikk?
május 20
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.